Dissecting Malware

Rendszerét támadás érte és tudni szeretné mi áll a háttérben?


A dissecting malware szolgáltatás keretén belül egy visszafejtési folyamatot végzünk, mely során megismerjük a kártevő programot, így teljes képet kapunk annak kártevői képességeiről, és hatékonyabban tudjuk eltávolítani azt rendszeréből.

Card image

Mikor van szüksége erre a szolgáltatásra?

Ha valamilyen eszköze már megfertőződött egy kártevő programmal, mi analizálni tudjuk azt. Az úgynevezett “malware” visszafejtésével megállapíthatjuk hogy a program miként terjed, illetve képes volt-e reprodukálni magát a rendszerben. Bizonyos esetekben még a támadót is potenciálisan azonosítani tudjuk, így hatékonyabban lehet elhárítani a malware okozta károkat.

Munkamódszerünk:

Miután teljes szélességében és mélységében megértettük a problémát, gyakorlott dissecting malwar-rel foglalkozó kollégáink, visszafejtik a kártevő programot és egy átfogó dokumentációt készítenek róla, mely tartalmazza, hogy a malware-nek milyen képességei vannak, illetve, hogy képes-e tovább fertőzi. Ezek alapján hatékonyabban lehet fellépni a kártevő program ellen.