Kínában a kormány mindenkit megfigyel és értékel. Aki túl sok időt tölt játékkal, vagy nem a megfelelő emberrel barátkozik, az veszít a pontszámából. Aki pedig túl mélyre süllyed a skálán, azt kitiltják a vonatok első osztályáról, nem vásárolhat bizonyos termékeket és nem utazhat még Szingapúrba sem. Legalábbis ezt tartja a pletyka a kínai szociális kreditrendszerről. De vajon mi az igazság?
Tények és tévhitek
Kína valóban szigorú megfigyelés alatt tartja az állampolgárait. A tömeges megfigyelés az élet számos területére kiterjed. Azt, hogy ez pontosan mit is jelent, talán egy 2017-es eset szemlélteti a legjobban. John Sudworth brit riporter lehetőséget kapott az akkor 170 millió (!) zártláncú kamerából álló, arcfelismerő hálózat tesztelésére. A kínai hatóságok mindössze hét perc alatt megtalálták a riportert, aki megpróbált elrejtőzni előlük az országban.
Ugyanis a kínai arcfelismerő rendszer az egyik legfejlettebb a világon. A kormány olyan cégekkel dolgozik együtt, mint a Face++, amely már API-t is szolgáltat az eszközük használatára, így akár az internetezők is használhatják az arcukat, hogy különböző felületeken azonosíthassák magukat. Az egyik legnagyobb internetes kereskedő hálózat, az Alibaba dolgozói reggel a belépőkártyájuk szkennelése helyett egyszerűen csak az arcukat mutatják a kamera felé, amikor a munkahelyükre érkeznek. Míg egy pekingi vasútállomáson a kamerarendszer képes az emberek arcát összehasonlítani a személyi igazolvány képével.
Az ilyen esetekről olvasva talán nem is hangzik meglepőnek a pletyka: a kínai kormány 2014-ben egy úgynevezett szociális kreditrendszert kezdett tesztelni. A kezdeményezéshez eleinte csak önkéntes alapon és néhány városban lehetett csatlakozni, de 2020-ra mindenki számára kötelezővé tették volna a belépést. A kreditrendszerben a legmagasabban álló és az elvárásoknak leginkább megfelelő emberek 500 pontot kaptak volna. Túl sok videójátékozásért például, vagy megbízhatatlan emberekkel való barátkozásért, és más kihágásokért levonás járhat, aki pedig 390 pont alá süllyed, különböző szankciókban részesül.
Ugyan már 2021-et írunk, de a kissé utópisztikus társadalmi kreditrendszer jelenleg, legalább is a fent leírt formában, nem valósult meg. Tény viszont, hogy Kínában létezik egy szám, amely alapján le lehet kérdezni az egyén különböző adatait - s mivel a megfigyelés erős, ebbe rengeteg információ beletartozik. Konkrét központi értékelő és megfigyelő rendszer azonban hivatalosan nincs. A valóság ennél jóval árnyaltabb.
Hogyan figyelnek meg Kínában?
A Kínai Államtanács “Tervkörvonalazás egy társadalmi kreditrendszer kivitelezésére” címmel valóban kiadott egy dokumentumot, amelyben nagyjából a fent vázolt rendszer ötlete szerepelt. A kreditrendszert pedig el is kezdték megvalósítani. Néhány városban valóban életbe lépett egyfajta pontrendszer, a kormány pedig néhány vállalatnak komoly adatgyűjtésre adott engedélyt. Köztük van a WeChat nevű online csevegő platform üzemeltetője, illetve a fent már említett AliBaba Group is.
Utóbbi elég komolyan is vette a kihívást. A Sesame Credit nevű rendszert már több, mint 100.000 kínai felhasználó alkalmazza, legalább is ennyien posztoltak a közösségi médiában arról, hogy milyen magasak a pontszámaik. Ez egy hitelbírálati alkalmazás, amely elemzi az ügyfelei viselkedését. Jó pontot jelent, ha valaki pelenkát vásárol, de rosszat, ha alkoholt vesz, vagy túl sok időt tölt játékkal.
Kínában emellett létezik egy rendszer, amellyel az állam ellenőrizheti az állampolgárok érzékeny adatait és viselkedését is. Ez a rendszer azonban nem rangsort állít, inkább csak adatokat szolgáltat. A pontozós-rangsorolós megoldás, amelyhez 2020-ig minden állampolgárnak és üzletnek csatlakoznia kellett volna, jelenleg még nem, vagy legalább is nem a pletyka szerint működik. A 2020-as dátum inkább a tesztek lezárultát jelölte. A kínai kormány leginkább módszereket és adatokat gyűjt az elemzéshez és a rendszer finomításhoz.
Kell-e aggódni a rendszer miatt?
A kínai rendszerben nem az a legfélelmetesebb, hogy a felhasználó adatai kiszivárognak. Bár a GDPR tiltja az ilyesfajta profilozást, a kínaihoz hasonló megfigyeléssel és adatelemzéssel mi is találkozhatunk, például a dinamikus árazást használó kereskedőknél. Az ilyen jellegű megfigyelés esetében a legfélelmetesebb hatás az, hogy a rendszer szinte programozza a felhasználót.
Ha tudjuk például, hogy 10 órányi videójátékozásnak köszönhetően lehet, hogy a jövőben le kell mondanunk az utazásról, akkor is abbahagyjuk a játékot, ha nem is terveztünk volna utazni. Ha mindenki magas státusszal büszkélkedhet, előbb-utóbb mi magunk is igyekszünk megfelelni a rendszernek, hiszen így mi is a kiváltságos rétegbe tartozhatunk és nem lógunk majd ki a sorból. Minél nagyobb területet ölel fel az életünkben a megfigyelés, annál jobban alkalmazkodunk az elvárásokhoz.
Azzal, hogy a rendszer csak bizonyos folyamatokat hagy jóvá, tulajdonképpen egy buborékot hoz létre a felhasználó körül. A sokpontos felhasználók valószínűleg sokpontos tevékenységeket űznek, sőt, igyekeznek inkább sokpontos felhasználókkal kapcsolatot tartani, hogy megőrizzék a pontszámukat. A társadalom csoportjai ennek megfelelően még jobban elhatárolódnak egymástól és csökken a társadalmi mobilitás esélye.
Míg az európai és amerikai hangok az adatgyűjtés kapcsán általában a személyiség jogok sérüléséről beszélnek, addig a kínai (és orosz) rendszereknél már az irányíthatóság és az elnyomás kérdése is felmerül. A megfigyelés és profilalkotás kérdése már nem csak a közösségi oldalak vagy webshopok felhasználóit érinti - az arcfelismerés, a társadalmi interakciók, de akár csak az egyszerű vásárlási szokások is az adatbázis részévé tehetnek valakit. Ezen a ponton pedig már nem csak a felhasználóké és a technikai szolgáltatóké a felelősség- a folyamatokról immár társadalmi szinten kell gondolkodni.